Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Fortepan Masters–Kollektív fotográfia a 20. századból

39.900 Ft
Menny.:db

A 690 oldalas kiadvány 333 Fortepan képet tartalmaz, ötletgazdája és művészeti vezetője Barakonyi Szabolcs, a könyvterv kreatív koncepcióját Salát Zalán Péter készítette, felelős kiadója Simó György, szerkesztője Szilágyi Róza Tekla, bevezetőjét pedig Enyedi Ildikó írta. A kötetben emellett Barakonyi Szabolcs szerkesztői bevezetője és Simó György Fortepant alapító Tamási Miklóssal készített mélyinterjúja mellett a régi Index Fortepan képekkel foglalkozó rovatában megjelent szövegek töredékei olvashatók.

Barakonyi Szabolcs több mint húsz éve dolgozik aktívan, napi szinten képekkel. Ebből huszonkét évet a sajtóban töltött – ott, ahol a fotó mindig fontos és konkrét jelentést kap. Saját elmondása szerint: „Talán ez volt rám olyan hatással, hogy a tevékenységem, a saját fotós pályám, az összes ezalatt létrehozott munkám az új tekintet kereséséről szól. Vagyis inkább az az első pillanat megragadásáról, amikor egy jó képet meglátunk.”
„Nagyjából két éve rájöttem a Fortepan gyűjtemény egyik lehetséges megoldókulcsára. Erős élmény volt, aludni se tudtam. Eldöntöttem, hogy úgy fogok foglalkozni a Fortepannal, ahogy eddig senki sem – bezárkózom a képekkel és az elejétől végignézem őket. A Fortepan az interneten egy hatalmas archívum, a képek száma lassan 130.000 felett jár; és ez a mennyiség szinte kezelhetetlen, ebben az anyagban már nem lehet eligazodni. Szerintem a Fortepan a 20. század kollektív emlékezetének lenyomata. A kísérlet kedvéért kezeljük úgy, mintha egyetlen emberé volna, aki magyar, és átélte az egész huszadik századot.”

A Fortepan Masters címében említett kollektív fotográfia kifejezés arra utal, hogy a kiadványban szerepeltetett szerzők közti különbségek és narratívák elengedése érdekében a kötet úgy kezeli az archívum anyagát, mintha azok egyetlen szerző képei lennének.

Fotók: Villányi Csaba és Salát Zalán Péter

Gyártó: Bazin Investments Kft.
Szállítási díj: 1.669 Ft
Várható szállítás: 2024. május 27.

Paraméterek

Grafikai tervezés Salát Zalán Péter
ISBN 9786150115184
Borító keménytáblás
Kiadás éve 2. kiadás, 2022
Kiadó Bazin Investments Kft.
Nyelv magyar
Oldalszám és illusztrációk 690 oldal, 333 fotográfia
Szerkesztő(k) Szilágyi Róza Tekla
Szerző Barakonyi Szabolcs (válogatásában) - Enyedi Ildikó (előszó)