|
Szabadi Judit tanulmányában Manet művészete különleges távlatot kap. Az alig huszonöt esztendőt felölelő munkásságában ugyanis - az 1850-es évek végétől 1883-ig - talán mégsem az az igazán perdöntő, hogy Manet az impersszionizmus nagyszabású előkészítője, illetve előfutára volt, ahogyan azt a szakirodalom többnyire kiemeli. Sokkal inkább az, hogy miközben csakugyan az volt, sőt a modernség sokkal szélesebb értelemben vett kezdeményezőjeként volt az, a világot még épnek és egésznek láttatta. Mégpedig kortársként tette ezt, a "modern élet heroizmusának" realista és nagyon is érzéki megjelenítőjeként - közvetlen élményeivel egybehangzóan a baudelaire-i gondolat szellemében. Ebben a csupán Falubert-éval összevethető relaizmusban látja a szerző Manet festészetének kivételességét, amelyet öt főművének elemzésével tesz érzékletessé.
A Zene a Tuileriák kertjében, a Reggeli a szabadban, az Olympia, az Álarcosbál az Operában, és a Folies-Bergère bárja olyan bizonyító erejű példák, amelyek segítségével nemcsak az alaptétel, hanem Manet egész művészete is beláthatóvá és értelmezhetővé válik. Noha az esszé nem vállalkozik a monográfia szerepére, az öt kiemelt alkotás köré olyan logikusan odailleszthetővé válnak Manet egyéb fontos festményei is, hogy az egész pályakép - mégha csak villanásszerűen is - megjelenik benne. Mégpedig nemcsak jelentésbeli összefüggésében, hanem a festésmód, a kompozíció és a stílus jellegzetességeit is összegezve. A Magyar Képzőművészeti Főiskolával közös kiadásban jelent meg ez a reprezentatív kiadvány az „ÚJ MŰVÉSZET KÖNYVEK” sorozatban.
|
