"Európa legnagyobb – Olaszországon kívüli – itáliai falképgyűjteményét a budapesti Szépművészeti Múzeum őrzi. A nyolcvanhat, főként középkori és reneszánsz festményből álló gyűjtemény a 20. században is bővült, de a törzsanyagát alkotó hetvennégy falképet Pulszky Károly, a Szépművészeti Múzeum jogelődjének, az Országos Képtárnak az igazgatója vásárolta meg Olaszországban 1893 és 1895 között. A millenniumi ünnepségekre készülve Csáky Albin (1841–1912), az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter óriási anyagi támogatást biztosított a létesítendő Szépművészeti Múzeum számára műtárgyak beszerzéséhez, és Pulszky Károly ezt kihasználva az összeg jelentős részét itáliai műkereskedőknél költötte el. Az Esterházy-képtár mellett a Régi Képtár törzsanyagát ma is az ekkor megvásárolt olaj- és vászonképek jelentik, melyek művészettörténeti értékelése és feldolgozása már a beszerzések utáni évtizedekben megkezdődött. A falképgyűjtemény azonban jóval később és csak részlegesen vált ismertté mind a nagyközönség, mind a szakemberek számára, több darab soha nem hagyta el a múzeum raktárait.
A nagyrészt Umbriából, Lombardiából és Veneto területéről származó falképeket – eddigi ismereteink szerint a legtöbb esetben – lebontásra vagy átépítésre ítélt paloták, templomok vagy kolostorok faláról választották le. Mivel a műveket műkereskedők közvetítésével szerezte meg, Pulszky nem minden esetben tudta azok pontos származási helyét, azonban előfordult az is, hogy az eredeti épületben in situ látta meg a freskókat, és rendelte meg azok falról való leválasztását és restaurálását. A falképek jelentős része a múzeumba érkezésük után a raktárakba került, kiállításon ritkán szerepeltek, sőt közülük néhánnyal még soha nem is találkozhatott a múzeumlátogató.
A vásárlás óta eltelt több mint 120 év alatt a falképgyűjtemény önálló kiállításon nem került bemutatásra, a freskók egy része általában az állandó kiállítás részeként volt látható. A raktárakban őrzött freskók hosszú évtizedekig a kutatók érdeklődését is elkerülték. Pulszky Károly Itáliából Budapestre szállított szerzeményeinek szakszerű feldolgozása, feltárása és publikálása máig állandó feladatot jelent a Szépművészeti Múzeum számára." részlet a bevezetőből
|