Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

TABÁN–fényképek, történetek

19.990 Ft
Menny.:db

A könyvből számos kultúrtörténeti érdekességet is megtudhatunk, például többek között arra is fény derül, hogy:

kik voltak a donajégerek, azaz a dunai vadászok, akik bűnöző létükre együttműködtek a rendőrséggel
mi történt a Tabánban Krúdy Gyula halálának napján,
miért voltak a tabániak gőgös emberek,
melyik étteremben főzhették maguknak a vendégek a halpaprikást, és miért,
kiket borotvált meg Horthy borbélynője,
miért kellett megmérni a férjek testsúlyát kocsmázás előtt,
honnan ered a bolt és kirakat elnevezés,
ki volt az, aki gyertyalámpással kísérte a Tabán lejtős, macskaköves utcáin a kocsmából távozó vendégeket, holott léteztek már utcai lámpák,
melyik festő lakott a tabáni temető egyik kriptájában,
miért tiltották megy egy időre a dalolászást a kocsmákban,
és például, hogy miért érte meg éjszaka édességet árulni.
Az időutazást pedig végigkíséri az egyik legfontosabb kérdés, mely a Tabánnal kapcsolatban a legtöbbször felmerül, hogy tulajdonképpen miért is bontották le. A kérdésre a válasz igen összetett. Ebben a témában könyvünk a teljesség igénye nélkül, a rendelkezésre álló képekkel kísérli meg illusztrálni a különböző szempontokat, megszólaltatva a korabeli hangokat, érveket és ellenérveket.

Gyártó: Bellibro Kiadó
Szállítási díj: 1.500 Ft
Várható szállítás: 2024. február 28.

Leírás

- több mint 300 oldal
- közel 150 korabeli fénykép az egykori Tabánról, melyek közül 70 darab a nagyközönség számára ismeretlen felvétel
- a könyv elsőként vállalkozik arra, hogy ennek az egykori hangulatos városrésznek a történetét fotográfiákon keresztül mutassa be
- mindegyik egész oldalas fénykép mellett egy-egy korabeli írás olvasható (újságcikk, hír, novella, tanulmány, jegyzőkönyv részlet, visszaemlékezés)
- a Tabánról számtalan izgalmas felvétel maradt fenn; a kor jelentős fotográfusai mellett jó néhány amatőr fotós is megörökítette a helyet
- a legismertebb fotográfusok közül, például a fiatal André Kertész többször is járt kamerájával a Tabánban, éjszakai felvételekkel kísérletezett, illetve élete szerelmét, Erzsébetet is megörökítette rajzolás közben
A több mint két év kutatómunkát követően, a kötet összeállítása során nemcsak az volt a cél, hogy az eddig szélesebb körben ismeretlen felvételek kikerüljenek a múzeumok, könyvtárak és magángyűjtemények fiókjaiból, hanem hogy a már ismertebb fényképekkel együtt létrejöjjön egy olyan egyedülálló „atmoszférakönyv”, mely egy, az időutazáshoz hasonló élménnyel ajándékozza meg az olvasót – egy különleges városi „sétával”, amelynek során nosztalgiázás nélkül repülünk vissza a múltba.

Paraméterek

Ezt keresi? Divat, dizájn, társművészetek
ISBN 978-615-01-6183-9
Borító keménytáblás
Kiadás éve 2022
Kiadó Bellibro Kiadó
Múzeumi kollekciók Magyar Nemzeti Galéria
Nyelv magyar
Oldalszám és illusztrációk 336 oldal, közel 150 korabeli fotográfia