|
Ábrázolható-e a holokauszt? Az érzékeny kérdésről szóló vitában az egyik megközelítés szerint csakis a puszta tények, tehát a helyszínen készült fotók és felvételek, illetve a túlélők naplói és visszaemlékezései mutathatják be hitelesen, bizonyíthatják a történteket, minden más kifejezésforma mellett sérülne az „ábrázolhatatlan” téma szakrális érinthetetlensége.
Az Így történt kiállítás nem felülről és nem a mából reflektálva próbál közelíteni a holokauszthoz. A befogadókkal azonos szemmagasságban kíván elhelyezkedni, amikor olyan műveket mutat be, amelyeket túlnyomórészt a történtekkel egy időben készítettek a vészkorszakot túlélő, az események szemtanúivá váló alkotók. Így az ő tekintetükön keresztül láthatjuk az „egyre fogyó levegőjű” 1930-as éveket, a deportálás, a gettó, a koncentrációs táborok mindennapjait. A szemtanúi szerepből akkor sem lépnek ki ezek a művészek, amikor a felszabadulás után dokumentálják a háborús bűnösök pereit. A tárlat tehát nem a kívülállók nézőpontjából mutatja be a vissza nem tért áldozatokat és a túlélőket, és nem is reflektív művekkel „illusztrálja” az elszenvedett traumát. Itt minden szólam az áldozatok hangján szólal meg, az események még egészen nyers tapasztalatát, friss – bár majd egyre halványuló emlékű – lenyomatait hordozva.
Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain.
2024. április 16 - július 21., Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
|
