|
Szilágyi János György (1918–2016) az egyik leghíresebb 20. századi magyar ókorkutató volt, aki hosszú életének jelentős részét töltötte a Szépművészeti Múzeumban, ahol az etruszkok kutatásának világszerte elismert tekintélyévé vált. Négy kontinens megszámlálhatatlanul sok múzeumában tanulmányozta az etruszko-korinthosi vázákat, két múzeumi raktár között pedig mindenütt élénken figyelt a kortárs művészetre is: megfigyelései kincsesbánya művészettörténészek számára is. Az Örvények fölé épülő harmónia két kötetében – interjúiban és személyes levelezésében – arról beszél, amiről tudós könyveiben alig esik szó: utazásairól, örök küzdelméről az idővel, az állami vagy múzeumi hatóságokkal, kutatásai anyagával. Levél-naplóit humor itatja át, gúny és öngúny, elbeszélésébe élvezetes anekdotákat fűz. Nagy művészeti és emberi élményei: találkozás a helyszínekkel, az eredetivel, felismerése a hamisnak, és átélése annak, amit Goethe így fogalmazott meg: a klasszikus ókor és a jelenkor „hangosabban és izgatóbban szólal meg együtt”. „Az etruszk kultúrában – mondta egy interjúban – megtaláltam az alternatíváját a görög kultúrának, ami azt jelenti, hogy egy egyenértékű, de mégis más kultúra. Ez nekem egyre többet jelentett a diktatúrák idején, és természetesen ma is, hogy két különböző, de egyenértékű szellemi magatartás között lehet választani, sőt a szabadság korlátozása az, hogyha nincs alternatíva.”
|
