Dési Huber 1895. február 6-án született Nagyenyeden és 1944. február 25-én halt meg Budakeszin, az Erzsébet Tüdőszanatóriumban. Alig több mint negyvenkilenc évet mért ki neki a sors. De mennyi volt ebből valóban az övé? „mint festő, magam faragta ember vagyok” – mondta magáról önéletrajzában. Azaz magyarul mondva: autodidakta. És ő az önképzés egészen ritka és fölöttébb munkaigényes módját választotta. Nem utánozni, hanem megérteni kívánta megismert stílusokat és módszereket, s így építeni fel belőlük a maga művészetének nyelvét.
„A munkamódszer amelyhez egész életében következetesen ragaszkodott óvatosan sorjázó lépésekből állt. Az elsőt a folyamatos helyszíni rajzolás, afféle vizuális jegyzetelés jelentette. Ezt követte a kiválasztott és művé érlelhető motívumnak hol a valóságban, hol az emlékezetben történő körüljárása, újabb és újabb rajzokon, később pasztelleken és akvarelleken való érlelése, majd az elhatározó lépés: a mű rajzi kidolgozása. Ezen a ponton a munka - a rézkarc, a kép - lényegében készen állt Dési Huber képzeletében.”
|