Szinyei Merse Pál, Majális varrott füzet

A 19. század utolsó harmadában kiteljesedő, egyre változatosabb magyar festészet 1870 körül Szinyei Merse Pál fő művei révén zárkózott fel a legkorszerűbb európai áramlatokhoz. Bár a művész csak időskorában jutott el Párizsba, az impresszionistákkal nagyjából egy időben, tőlük függetlenül fedezte fel a napfény forma- és színalakító szerepét kutató plein airt. A komplementer- és kontraszthatások figyelembevételével és a fénytelítettséget jelző valőrök segítségével állította harmóniába a naptól átitatott, szétszórt fénybe merített színeket. Elődeivel és számos kortársával ellentétben Szinyeinél a képegységet nem egyetlen uralkodó tónus biztosítja, hanem a sokféle színfolt azonos fényereje, és tökéletesen kiegyensúlyozott kompozícióiban minden képelem ember és természet összeforrott együttesére utal. A sokak által az egyik legszebb magyar képnek tartott Majálist akadémiai tanulmányai színhelyére, Münchenbe visszatérve festette, felvidéki kirándulásaira és a müncheni művésztársaság vidám piknikjeire emlékezve. Mint később önéletrajzában írta, „magamat is ráfestettem a képre, hason fekve, falatozva, hátat fordítva. Bevallom, azon kritikusokra gondoltam, akiknek nem fog tetszeni képem.” Sejtése bevált: kortársai kinevették és csupán fél emberöltővel később kezdték felismerni korszakos jelentőségét. | Szinyei Merse Anna