|
„Márffy fürdőző asszonyainak aránytalan, kicsavart, rút festőietlen teste nem igazolható a legszélsőbb teóriákkal sem” (Budapesti Hírlap, 1909. december 31.); „a nagy (Márffy) Ödön [...] tájképein már foltokat sem fest, csak gixereket és » Fürdő nők « című képén olyan kénsárga nőt produkál, akinek a bal válla a Magas Tátráig, a jobb lába a kék Adriáig nyúlik és viszont.ʺ (Pesti Hírlap, 1909. december 31.) - Ilyen és hasonló kitételeket olvashattak a század eleji kritikákban a kiállításlátogatók. Alig két évtized múlva pedig már így írtak a lapok: „Márffynak gyönyörűség a látás és ezért gyönyörűség nekünk látni a képeket, amelyeken azt mutatja: így látom a világot, az ezüstös párában úszó várost. A leheletfinom színekben élő kertet, a virágokat, az emberek arcát, a nők testét és mindenekfölött az atmoszférát, amelynek violás, sárgás, ezüstös és gyönygszínű fátyola ráborul mindenre és egységes tónusba foglalja az expresszív erejű, frissen villanó színeket.” (Magyarság, 1930. március 15.)
Ennyit változott volna Márffy Ödön művészete néhány esztendő alatt? Vagy nem ő, hanem a világ változott meg? Vagy ugyanarról a művészről ennyire végletes ítéletek születhettek? Mindegyik kérdésre igen a felelet. Márffy olyan morban élt és alkotott, amelyben a képzőművészet forradalmi átalakuláson ment keresztül. A festők különféle stílusokkal kísérleteztek, s bár a fitalos hevületet gyakran lehiggadás követte, vásznaikkal olykor szélsőséges véleményekre ragadtatták a modernizmus híveit és ellenzőit. A XX: században a közízlés lassabban változott, mint ahogy az irányzatok követték egymást, és mára a lezárt életművek értékelése sem állandó. Míg sokáig Márffy érett periódusát, az 1930-as éveket tekintették az életmű csúcsának, ma inkább az ifjúkori, fauve-os korszakot tartjuk többre.”
|
