Retusált Erdély. Tájképek és képzettársítások

„Bármely erdélyi utazási brosúrát lapozzuk is fel,hasonló ábrázolás köszön vissza: egy szinte mitikus táj tárul szemeink elé, gyönyörű hegyekkel és folyókkal, a pásztorkodás időtlen tevékenységének és bukolikus harmóniának otthona. A katalógus és a Retusált Erdély. Tájképek és képzettársítások kiállítás kritikusan viszonyul ehhez a konstruált képi reprezentációhoz. Demisztifikálja a táj semleges, objektív és ártatlan voltát, míg a figyelmet a szubjektív emberi szemlélőre tereli, aki tudatával formálja a tájképet, és új utakon haladva próbálja felfejteni azt a folyamatot, amely során a táj szépsége eltörölte saját olvashatóságát, és inkább bizonyos társadalmi, kulturális vagy történelmi konstrukcióba ágyazódik. Barthes-i értelemben a folyamat a következőképpen magyarázható: a táj szépsége objektív, ugyanakkor a szépség mítosz. Ez az apória. Mítoszkutatókként csupán ennyire telik tőlünk: elmerülünk a tájkép szépségében, míg magán a tájon átnézünk.”

„A történelmileg többnemzetiségű Erdély a 20. századi nacionalizmusok megjelenése óta viharos események helyszínévé vált, olyan területi, kulturális és identitásviták keletkeztek, amelyek megroppantották a románok, a magyarok és más etnikai kisebbségek korábbi békés együttélését. A Retusált Erdély román és magyar művészeket kért fel arra, hogy saját művészi reflexiójukon, valamint személyes viszonyulásaikon, érzéseiken keresztül mutassák be az erdélyi tájat, amelyet nem csupán egy „természetes” díszletként értelmeznek, hanem olyan diskurzusként és reprezentációs médiumként is, amely társadalmi és politikai identitások formálására alkalmas. A művészek többsége Erdélyből származik, ám jelenleg már csak néhányuk él ott. A távozással összeköthetően jelenik meg egyfajta nosztalgia érzése, amelyhez ambivalens módon viszonyulnak: egyszerre lehet vigasztaló és visszataszító, megnyugtató és romlott.” részletek a Bevezetésből